Megjelent a 2016-os felsőoktatási rangsor

egyetemi-rangsor

Hamarosan véget ér a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, és minden bizonnyal rengetegen vannak most nehéz helyzetben, hiszen nem egyszerű dolog eldönteni, hogy hol szeretnénk továbbtanulni. Szerencsére a HVG kiadta az aktuális felsőoktatási rangsorát, amelyből kiderül, hogy melyek a legjobb magyar intézmények.

Az összesített rangsor összeállításakor rengeteg dolgot figyelembe vettek, többek között a

  • nappali alap- és osztatlan képzésekre első helyen jelentkezők számát,
  • a felvettek pontátlagát,
  • a B2-es vagy C1-es nyelvvizsgával felvett hallgatók átlagát,
  • a középiskolai tanulmányi versenyeken kiemelkedő helyezést elért elsőévesek számát,
  • a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát,
  • és az MTA-címekkel rendelkező oktatók arányát.

A tavi eredményekhez hasonlóan jelenleg is a Semmelweis Egyetem áll az első helyen, a második pedig továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A többi helyen azonban akadnak változások.

semmelweis-egyetem

Ez tehát a friss, 2016-os felsőoktatási rangsor:

  1. Semmelweis Egyetem (SE)
  2. Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)
  3. Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)
  4. Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
  5. Pécsi Tudományegyetem (PTE)
  6. Pannon Egyetem (PE)
  7. Testnevelési Egyetem (TE)
  8. Debreceni Egyetem (DE)
  9. Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Holtverseny!
  10. Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)
  11. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Holtverseny!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.